4. fejezet

Sziasztok!

És ez a pillanat is elérkezett, itt a 4. fejezet:D
Jó olvasást!

Puszi!



Figyeltem, ahogy Ben várja, hogy valaki beleszóljon a telefonba. A másodpercek, amíg várakoztunk, számomra óráknak tűntek. Igazság szerint, teljesen megdöbbentett. Nem értettem, miért segít nekem. Elvégre egy vadidegen vagyok neki. Mégis mi a francot művelek? – esett le nekem is a tantusz. Megbízom valakiben, akit pár órája ismertem meg.

Nem vagyok normális. Nem kaptam már így is elég pofont az élettől, nem használtak ki eléggé, nem aláztak meg milliószor? Most pedig újra beleesek abba a hibába, hogy más szól bele az életembe, és én pont ezt nem akartam. Nem akartam, hogy más irányítson, nagylány vagyok, a saját életemet akarom élni.

- Szia Sam – eszméltem fel a hangjára. – Itt Ben. Jól vagyok, köszi – mosolyodott el. – Igazság szerint szívességet szeretnék kérni. Van egy barátom, és munka kellene neki és arra gondoltam, te segíthetnél.

Pár perces csend következett, miközben Ben arca egyre komorabb lett.

- Semmi baj, azért köszönöm – motyogta. – Persze, egyeztetünk. Szia.
- Mi volt ez? – bukott ki belőlem az első kérdés.
- Egy ismerősömet hívtam – magyarázta. – Reméltem, hogy tud segíteni állásügyben, de sajnos nem, ne haragudj – hajtotta le a fejét.
- Ezt nem értem – értetlenkedtem.
- Mit? – kapta fel a fejét.
- Miért segítesz nekem? – hadartam. – Alig ismersz és még bocsánatot is kérsz azért, mert nem sikerült semmit intézned.
- Fogalmam sincs – mosolyodott el, de komor arcomat látva a mosoly eltűnt az arcáról.
- Én ezt nem akarom – fordultam sarkon, hátam mögött hagyva a meglepett Bent.
- Héé – kapott a kezem után és megállított. – Mi a baj? – kérdezte aggodalmasan, de őszinte érdeklődéssel a hangjában.
- Erre én nem készültem még fel – suttogtam.
- Mire? – faggatott tovább.

És itt kibukott belőlem, elmeséltem, hogy apámék egész életemben irányítani akartak, sosem volt jó, az, amit csináltam, sosem tudtam elég jó lenni nekik. Aztán elmeséltem a Zolival történteket is. Ben figyelmesen végighallgatott, miközben arca egyre komorabb lett. Mikor végeztem, pár percig nem szólt semmit, majd ennyit mondott.

- Sok mindenen mentél keresztül és valóban nem volt könnyű életed, de adj esélyt másoknak. Nem vagyunk egyformák és nem mindenki akar irányítani és megalázni. Csak segíteni szeretnék, ha megengeded.
- Miért? – bukott ki belőlem.
- Ezt nehéz lenne elmagyarázni – makogta.
- Azért próbáld meg – makacskodtam.
- Na jó – kezdett bele. – Ahhoz képest, hogy színész vagyok, most valahogy mégsem jönnek a szavak – makogta. - A lényeg, hogy kedvellek, és jól érzem magam veled.
- Én is jól érzem magam veled – suttogtam –, de félek.
- Nem foglak bántani, ígérem – vált egyre lágyabbá a hangja.

A szemébe néztem, ami már többször elvarázsolt. Abba a fekete, mégis meleg szempárba és a szívem már tudta, hogy ezúttal tényleg nem kell félnem. Ő más és tényleg segíteni szeretne.

- Adsz egy esélyt, hogy a barátod lehessek? – kérdezte.

Bólintottam és egy halvány mosoly is kiült az arcomra.

- Köszönöm – mosolyodott el ismét.
- Én is – viszonoztam a gesztust.
- Haza akarsz menni, vagy lenne kedved még sétálni egyet a városban? – nézett rám kérdőn.
- Nem akarok visszamenni még, sétáljunk – tényleg nem akartam visszamenni a hotelbe. Jobban meg akartam ismerni őt.
- Rendben van – mosolygott töretlenül, és végre újra az én szívem is sokkal könnyebb lett. Hittem, hogy ez most tényleg más.

Csak róttuk a várost órákon keresztül, és Ben rengeteget mesélt nekem. Egy-egy kedves kis sztorival, még mosolyt is csalt az arcomra, amúgy meg ámulattal hallgattam. Megtudtam például, hogy az egyik házban, ahol most is egy hatalmas szilvafa áll, egy idős zsémbes néni lakott. A barátaival állandóan ide jártak szilvát enni, ám egy nap a néni rajtakapta őket, hogy csenték a gyümölcsöt, így a banyát bezárták a kerti wc-be, amíg kereket oldottak.

- Ilyen rossz gyerek voltál? – néztem rá kérdőn.
- Csak eleven – helyesbített.

Az ilyen vicces sztorik mellett sokat megtudtam a városról is. Ben volt a legjobb idegenvezető, akivel eddig találkoztam. Látszik, hogy teljesen belemerültem a történeteibe, mert csak az tűnt fel, hogy megálltunk.

- Hát itt volnánk – fordult teljes testével felém.
- Hol? – néztem körbe és akkor esett csak le, hogy a hotel előtt állunk. – Köszönök mindent – hálálkodtam.
- Én köszönöm az esélyt – mosolygott rám. – Esetleg holnap is lehetek az idegenvezetőd?
- Nem is tudom, nem akarok gondot okozni – tiltakoztam.
- Ráérek, és nagyon jól érzem magam veled – magyarázta bőszen. – Persze ha Te nem akarod, akkor nem erőszakoskodom – bizonytalanodott el.
- Szeretném – mosolyogtam rá.
- Ennek örülök, akkor holnap tízre érted jövök, ha így jó lesz – búcsúzott.
- Nekem megfelel.
- Akkor holnap, szia – fordított hátat nekem.
- Szia – kiabáltam utána.
A külvilágból mit sem érzékeltem, csak lebegtem egy furcsa buborékban, és nem akartam, hogy ez a buborék kipukkadjon. Még mindig féltem egy kicsit, de belül érzetem, hogy ez most tényleg más. Ben nem fog belém rúgni. Végre lehet egy barátom, aki nem csak kioktat, és a szememre veti a hibáimat, hanem megpróbálja a jót is észrevenni bennem.

Nem tudom, hogy eme kábulatomban, hogyan jutottam el a szobámig, csak arra eszméltem fel, hogy az ágyon ülök. Újra lepörgettem magam előtt a nap eseményeit és újra csak azt éreztem, hogy Benben bízhatok. Nem tudom hogyan csinálta, de neki egy nap alatt sikerült sokkal közelebb kerülnie hozzám, mint másnak.

Ahhoz hogy ennyire megnyíljak az embereknek, hónapok kellettek, neki egy nap elég volt, hogy hinni tudjak, létezik még a feltétel nélküli barátság. Vettem egy nagy levegőt, majd a fürdő felé indultam, hogy lezuhanyozzak. A víz, lemosta rólam a fáradtságot és úgy éreztem, mintha a régi sérelmek is a vízzel együtt eltűnnének.

Újra egésznek éreztem magam, aki ér is valamit és nem csak egy selejt, amit a körülöttem lévők egész életemben belém sulykoltak. Darabjaimat újra sikerült összeraknom, újra teljes voltam és reméltem, hogy ezúttal nem török össze. Még egyszer nem tudnám apró darabokból újra felépíteni magamat.

Ahogy elzártam a csapot, megjelent előttem Ben arca, az éjfekete szemekkel és a mindig ott bujkáló mosollyal és tudtam, hogy ezúttal nem lesz baj. Kilépve a fürdőből, éreztem, hogy egy új ember lettem, akit a múlt csak erősebbé tett és igenis bebizonyítom, hogy érek valamit. Mindig is harcoltam az álmaimért és el is értem azokat, de ezt soha senki nem tudta értékelni, mindig azt mondták szerencsém volt, de én már biztos voltam benne, hogy innentől minden más lesz. Ben megmutatta nekem, hogy én is vagyok valaki.

Bedőltem az ágyba és bámultam a plafont, miközben újra végigjátszottam a mai napot. A mosoly újra és újra kiült az arcomra, míg végül elnyomott az álom. Másnap jókedvűen és kipihenten ébredtem. Elvégeztem a reggeli teendőket és egy kis tanakodás után, azt is sikerült eldöntenem mit vegyek fel.

Egy fehér nadrágba és a kedvenc lila pántos felsőmbe bújtam bele. Leengedtem a hajamat, majd az órámra pillantottam. Még öt percem volt, így felkaptam a táskám, és elindultam lefelé. Ben már várt és egy hatalmas mosoly ült az arcán.

- Szia – köszöntem vidáman.
- Szia – vigyorgott egyre szélesebben.
- Mi van? – kérdeztem értetlenül.
- Van egy meglepetésem – fogta meg a kezem és elindultunk.