1. fejezet

Sziasztok!

És itten vagyon az első fejezet!:)
Jó olvasást!

Puszi!



Elintéztem a szükséges formaságokat, majd lekuporodtam egy székbe, és csak remélni mertem, hogy apáék nem jönnek utánam. Állandóan a tömeget vizslattam, ami egy hatalmas, fejetlen massza volt számomra. Nem láttam benne arcokat, csak hogy mindent magával sodort.

Na, én ezt nem akarom. Nem akarok az árral úszni, arra amerre visznek. A magam ura akarok lenni, és nem akarom, hogy parancsoljanak és irányítsanak – döntöttem el. Az idő csigalábakon vánszorgott, és én egyre idegesebb lettem, féltem a repüléstől, még soha nem repültem, és a félelem, hogy megállíthatnak, még mindig nem múlt el.

Végre felszólították az utasokat a beszállásra, így egy hatalmas sóhaj tört elő belőlem megkönnyebbülésem bizonyítékaként, vissza már nem tarthatott senki, maradt a másik félelem, a repülés. Felszálltam a gépre, és próbáltam megnyugodni, így mélyeket lélegeztem, de szívverésem csak nem akart visszaállni a normális ütembe. Nem tudom, hogyan festhettem kívülről, de egy úr felém fordult, és megkérdezte:

- Kisasszony, jól van? – kérdezte halkan.
- Igen – válaszoltam kurtán. – Csak izgulok.
- Első repülés? – érdeklődött tovább kedvesen.
- Igen – mosolyogtam rá.
- Akkor ez természetes, de ne izguljon, nem lesz baj – nyugtatott tovább mosolyogva.
- Tudom – motyogtam, miközben vettem egy újabb mély levegőt. – Az új életem felé repülök – tettem hozzá magamban. Az ittenitől csak jobb lehet, bármi is vár ott rám.

Közben megkezdtük a felszállást, én pedig teljesen belesüppedtem a székbe, és alig mertem levegőt venni. Kis idő múlva aztán kezdtem felengedni és megnyugodni. Már ki mertem nézni az ablakon, és a látvány elbűvölt.

Sosem láttam a felhőket ilyen közelről… mint a vattacukor, kedvem lett volna beleharapni. Ez az abszurd gondolat mosolyt csalt az arcomra. Mikor végre beleuntam a felhők nézegetésébe, terveket kezdtem szőni.

Lakást és állást kell találnom, és csak remélni tudtam, hogy sikerülni fog, vagy nagy bajban leszek. Úgy döntöttem, kezdetben meghúzom magam egy szállodában, majd mikor lesz állásom, utána kezdek lakást keresni.

Az állással kapcsolatban úgy voltam, hogy bármi, amiért fizetnek. Na jó, ez így nem teljesen volt igaz, mert azért bármi nem, de tény, hogy nem riadok vissza attól sem, ha kezdetben mosogatnom kell, annak ellenére, hogy egy nyelvszakos diplomával rendelkezem és egy rendezvényszervezői papírom is van.

Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy észre sem vettem, hogy megkezdtük a leszállást. Újra gombóc volt a tokomban, hamarosan elkezdődik az új életem, és ezúttal tényleg csak magamra számíthatok, végre.

A magam ura leszek, és nem parancsolgat senki – fektettem le a szabályokat magamnak. Lekászálódva a gépről, nagy nehezen a csomagomat is levadásztam és a kijárat felé indultam. Mivel még soha nem voltam Londonban, nem is tudtam, merre kellene indulnom, így őszintén szólva ez egy kicsit kétségbe ejtett, de mikor megláttam egy standot, ahol újságokat és könyveket árultak, megkönnyebbültem.

- Elnézést – szólítottam meg a nőt.
- Miben segíthetek? – fordult felém.
- Merre találom a legközelebbi szállodát? – érdeklődtem.
- Hát a legközelebbi szálloda az Abbey Court Hotel, de azt tanácsolom, hogy fogjon egy taxit, mert nincs valami közel – magyarázta kedvesen.
- Köszönöm – hálálkodtam –, és tudna egy térképet adni?
- Természetesen – válaszolta.

Kifizettem a térképet és elköszöntem, majd nem kis erőfeszítések árán, sikerült egy taxit fognom. – Az Abbey Court Hotelhez – mondtam a sofőrnek.

Út közben megbabonázva figyeltem az elhaladó várost, sok képet láttam róla, de a valóságban még gyönyörűbb volt. Alig vártam, hogy felfedezzem. Elég hosszú kocsikázás után, megérkeztünk a hotelhez, kifizettem a taxist és a bajárat felé indultam.

A szobafoglalással nem volt gond, a második emeleten kaptam egy szobát. A hordár segített felvinni a csomagomat, amit túlzásnak tartottam, mivel egyáltalán nem volt nagy bőröndöm, de az emeletre érve a kaján vigyorából rájöttem a hátsó szándékra, és egy kissé megijedtem.

A szobába lépve kitessékeltem, nem törődve az udvariassággal és mikor kulcsra fordult a zár, és hátamat az ajtónak döntöttem, csak akkor mertem fellélegezni. Valahogy kerülnöm kell, nem akarok kellemetlen élményeket szerezni – szusszantam fel –, bár reményeim szerint nem kell örökké szállodában élnem, és innen is hamarosan leléphetek.

Mivel elég kimerült voltam, vettem egy frissítő fürdőt, és csak utána néztem jobban szét a szobában. Takaros kis szoba volt, egy parkra néző ablakkal és terasszal. Az ágy mellett egy kis asztal állt rajta rengeteg prospektussal. Bele is lapozgattam, de nem találtam semmi érdekeset.

Hajtott az új és ismeretlen város varázsa így térképpel a kezemben a nyakamba vettem a várost. Szerencsém volt, a térkép mögé bújva kedvenc hordárom nem vett észre, így gond nélkül kijutottam. Magamba szívtam a város illatát, annak minden csodájával együtt, majd egy kis térkép tanulmányozás után elindultam balra, mivel arra sejtettem a British Museumot.

Nem is kellett sokáig gyalogolnom, és valóban felsejlett a múzeum épülete, amely lenyűgözött, az utolsó métereket szinte futva tettem meg, alig vártam, hogy bent lehessek. Imádtam múzeumba járni, és ezzel egy nagy álom vált valóra.

Majd három órát töltöttem a múzeumban, mielőtt tovább indultam volna. Következő célnak a Buckingham Palotát tűztem ki. Út közben szembejött velem egy nagyon hangulatos kis kávézó, és mivel igencsak szomjas voltam, úgy döntöttem beülök egy üdítőre és milyen jól tettem, mert az ablakra egy papír volt kirakva, amin az állt, hogy az egyik cég konferenciaszervezőt keres.

Felírtam a számot és tudtam, hogy ezt nem hagyhatom ki, hátha bejön. Mosolyogva léptem beljebb, benn kellemes halk zene szólt, leültem egy ablak melletti asztalhoz, és az itallapot tanulmányoztam.

Két perc múlva egy kedves, mosolygós pincér felvette a rendelést. Ezúttal egy kávés csodára esett a választásom az üdítő helyett, méghozzá a Marylin kedvence névre hallgatott ez a különlegesség. Nem telt bele sok idő és a pincér hozta is az italomat.

Mosolyogva rakta le elém, egy kis tálca sütemény és egy pohár víz társaságában, majd magamra hagyott. Lassan belekóstoltam az italomba és mosolyogva nyugtáztam, hogy isteni finom. Miközben iszogattam a térképet tanulmányoztam, és arra jutottam, hogy a Buckingham Palota után visszamegyek a szállodába és holnap folytatom a kis felfedező utamat és persze telefonálok állásügyben, mivel ma már ahhoz későre járt.

Miközben gondolataimba merültem azt éreztem, hogy valaki figyel. Óvatosan körbenéztem a helyiségben, majd hirtelen egy sötét szempárral találtam magam szemben, mely engem nézett.

Bevezetés

Sziasztok!

És itt a bevezető!
Jó olvasást!
Az első fejezet, hamarosan érkezik!

Puszi!



Nem tudtam, mi lesz velem holnap, csak annyit tudtam, hogy teljesen össze vagyok zavarodva. Megaláztak, és egy percet sem bírok ki tovább itt. Le akartam lépni, így fogtam magam és elkezdtem összepakolni. A volt barátom megalázott, lefeküdt a legjobb barátnőmmel, ennek tetejébe még a szüleim is az ő pártját fogták.

- Mindenkit elüldözöl magad mellől! – fakadt ki anyám. – Zolika is egy rendes gyerek, erre, elmartad magad mellől, mert egy kiállhatatlan ember vagy!

A fejéhez vágtam volna, hogy megcsalt, de visszanyeltem a dühömet és magamra csaptam az ajtót, lerogytam az ágyra és a könnyeim megeredtek. Mikor megnyugodtam körbenéztem a szobámban. Mindent szerettem itt, a sárga falakat, amik mindig melegséget árasztottak, a képeket az asztalon, amiken Zolival voltunk, akiről azt hittem, mindennél jobban szeret, az ágyat, amire magam spóroltam össze a pénzt, de nem volt maradásom.

Mindegy hova megyek, csak el innen. Úgy éreztem, az ismerős közeg megfojt, nem kaptam levegőt. Mikor végeztem a csomagolással, a képeket kivágtam a kukába, majd vettem egy mély levegőt és kiléptem az ajtón. Anyámék döbbent arcával találtam magam szemben, de nem érdekelt.

- Mégis mit képzelsz kisasszony? – kapott apa a kezem után. – Nem mész sehova!
- Ezt nem te döntöd el! – vágtam a képébe. – Elmúltam húsz, azt csinálok, amit akarok.
- De én vagyok az apád! – üvöltötte.
- Attól nem parancsolhatsz nekem – rántottam ki karomat a kezéből, és amilyen gyorsan csak tudtam, kiviharzottam a lakásból, hátra sem nézve.

A könnyek újra szúrták a szemem, nem irányíthatják az életemet, a magam ura akartam lenni, és felejteni. Nem volt sok cuccom, így nem akartam taxira költeni, inkább gyalog indultam a reptér felé.

Fogalmam sem volt, hova mehetnék, csak annyit tudtam, hogy messzire innen. Arra jutottam, hogy a legelső gépre felszállok, mindegy hova megy, és ott kezdek új életet. Kiérve a reptérre, vettem egy újabb mély levegőt, és felnéztem a táblára. A következő leghamarabb induló járat, ami egy órát jelentett, Londonba ment.

- Tehát London – nyugtáztam. Mindig is szerettem volna kijutni Londonba, de nem gondoltam, hogy ilyen körülmények teszik ezt lehetővé, ahogy azt sem tudtam, mi vár ott rám. Csak annyit, hogy az új életem, ami, csak remélni tudtam, hogy jobb lesz, mint az itteni.